Első rész: Akkor megjelent...

     - Hol van már a hajlakk? - rohantam át harmadszor is a fürdő polcait szememmel, mire megtaláltam a hajfixálót. Szemeimet letakartam, majd a frissen göndörített fürtjeimre fújtam a flakon egy tartalmát. - Fujj, ez belement a számba?! - köpködtem ki a számból a kellemetlen ízű "folyadékot", vagy minek is nevezik. Ránézek telefonom kijelzőjére, amely már 16:32-t mutat. Gyorsan fújtam még egy adag lakkot barna hajzuhatagomra, majd szépen beigazítottam, és olyan gyorsan át sprinteltem a szobámba, amilyen gyorsan még atlétika versenyen se futok. A hatalmas hófehér szekrényem fölém magasodott. A tolóajtóját óvatosan eltoltam, s a vállfáról szinte már-már letépkedtem az összes kedvenc, stílusos ruhámat. Három szettet raktam össze. Mindegyiket külön-külön felpróbáltam és lefotóztam a tükörben, majd elküldtem Bellának, hogy segítsen választani. Ő a másodikat választotta, ami egy fekete szoknya, farmerdzseki és egy fehér feliratos pólóból, és egy Vans cipőből állt.
     Egy puszit nyomtam apukám borostás arcára, s már indultam is. Telefonom szokás szerint a kezemben helyezkedett el. Az első utca végére érve a készülékem megrezzent. "Új üzenet" ikonra nyomtam rá, és megnyitva azt, ez fogadott: "Fordulj meg". Nem tagadom, eléggé meglepődtem. Egy hatalmas sóhaj kíséretében fordultam sarkon, és Boti néztem farkasszemet.
- Megijesztettél. - nevettem el magamat, mire ő szorosan átölelt. - Miért? - a szívem hevesen kezdett el verni, lábaim remegtek, s gondolataim össze vissza cikáztak. Ő nem szokott csak így megölelni. Nem. Ha megölel, annak mindig van oka. De most nem volt. Vagy még is?
- Hát, mert... csak. - engedett el az ölelésből. Éreztem, ahogy arcom elpirult. Botond csak mosolygott. - Szerintem menjünk, mert még a végén nem érünk oda 6-ra. - tanácsolta.
     Amikor a Fő téren mentünk át, az a rengeteg "tömeggyártású", cigiző, piáló gyerek sorra vágott át előttünk deszkáikkal, vagy épp a bmx-eikkel. Pár percen belül már a Városi strand előtt voltunk. Még mindig, csak ketten.
- Többiek? - kérdeztem a mellettem álló Botit.
- Nem tudom. - motyogta halkan. Az eddigi röhögéseinket, most inkább a kínos csönd váltotta fel. - Nah itt van Tomi - állt fel a földről, s odament hozzá lepacsizni.
- Már meg se ölelsz? - kezeit ölbe tette, és durcis arcot vágott, s megfordult. Halkan felálltam, és odafutottam hozzá és még a szuszt is kiszorítottam belőle. Boti csak csöndben nézett minket. Pár percen belül a többiek is megérkeztek.

Már este 8 óra. Anyum már biztos hazaért munkából (hiszen 19:30-ig dolgozik) és halálra aggódja magát.
- Nah srácok én szerintem indulok. - köszöntem el a haveroktól, és Tomit ismét csak megöleltem. A nap már a hegyek mögé búj, s csak pár, kósza napsugár látszódott, az eddig türkiz égbolton. A hűvös, enyhe nyári szellő játszadozott barna fürtjeimmel. A park óriási platánfái között kevés fény szűrődött be. Hirtelen Boti jelent meg mellettem.
- Megyünk együtt haza? - s leült a pár méterre tőlünk lévő padra, és úgy lihegett mint aki egy maratont futott volna.
- Aha, de te meg miért lihegsz ennyire? - foglaltam el a maradék helyet mellette.
- Mert a partról futottam utánad. - röhögte el magát.
- De miért? - néztem rá kérdően. Nem mondott semmit. Egy ideig néma csönd uralkodott, csak a fő úton haladó autók motorzaját, és a madarak csiripelését lehetett hallani. De egyszer csak megszólalt.
- Figyu, - köszörülte meg a torkát - Valamit szeretnék mondani. - arcán látszódott a rémültség, és az, hogy valami miatt elég ideges.
- Mondd! - felé fordultam, s a halvány, tengerkék szembogarai az én tekintetemet fürkészte.
- Tetszik egy lány, de nem tudom, hogy mondjam el neki. - jelentette ki. Abban a pillanatban, megtudtam volna ölni azt a lányt, aki betetszett Botinak. Tudom, tudom elég nyálas meg minden, de ez van.
- Szerintem, ne mondd, hanem inkább cselekedj. Hiszen a szó elszáll, a cselekmény örök. Úr isten, ez de hülyén hangzott. Bocs, azt sem tudom mit beszélek, mert...- a mondat felénél, egy lágy csókot nyomott nyakamra. Ajkai puhák voltak. Testemben megállt folyni a vér, szívem majd kiugrott a helyéről s kirázott a hideg. Már nem kérdeztem, hogy miért, csak ültem, s magam elé bámultam. Alig bírtam magam visszafogni, hogy ne rohanjam körbe az egész parkot. - Szóval...
- Szóval, szerelmes vagyok beléd, amióta idejöttél. - ujjait enyémekkel kulcsolta össze, és akkor megjelent Bella.

Bemutatkozás: Visszatekintés a múltba

2 és fél évvel ezelőtt

     - Elsa, kész vagy? - kiáltott fel anyukám a nappaliból. Ez is hasonló volt, mint a többi tanítási nap előtti reggel, de még is más. Attól különbözött a többitől, hogy ez volt az első napom az új iskolámban. 

- Igen! - magabiztosan vágtáztam le a lépcsőn, az utolsó pár fokot átugorva érkeztem meg anyukám elé. 

- Nah, óvatosabban! Még a végén összetöröd magad, és nem iskolába, hanem kórházba mész. - hát igen, jött megint a "vigyázz magadra szöveg", amit minden áldott nap 100-szor hallgatok végig.
     10 perc alatt beértem az suli utcájába. Az épület maga hatalmas volt.
- Szia! Ne haragudj, új vagyok itt, megmondanád merre van az 5/B? - kérdeztem meg, a hozzám legközelebb álló fiút. 

- Szia, persze. Gyere utánam. Amúgy, Fehér Tamás vagyok, de mindenki csak Tominak hív. Téged hogy hívnak? - kezét férfiasan felém nyújtotta, s követve a példáját, én is így cselekedtem.
- Ezüst Elisabeth, de hívj Elsanak. - Tomi kacsintott egyet, majd felrohant a lépcsőn, utánam kiáltva, hogy " Gyere erre van az osztályod ". A felső folyosót, egy lengő ajtó zárta, ami úgy nyikorgott mint egy kísértet kastélyban a nyílászárók. Egy-egy oldalán szekrények sorakoztak, melyekre nevek, szövegek, osztályok voltak vésve. Odaléptem az egyik tároló bútorhoz, és jobb kezemmel végig kajtattam a sok karcolat, s szöveg között. Itt volt a felsősök története, az első generációtól a mostaniig. A szekrények között, egymással szembe, a folyosó két oldalán egy-egy ajtó volt, melyeken ez állt " Fizika szaktanterem " , " Könyvtár ". Az utóbbi, a mi iskolánkban nem volt, csak városi könyvtár " létezett ", abban a pici városkában ahonnan én jöttem. De viszont rengeteg időt töltöttem ott, mivel ez a hely a Művelődési Házban volt, ahol, a színjátszó szakkör is délutánonként megrendezésre került, és amíg apukám nem jött értem, addig én a könyvtárban bújtam a köteteket, szavaltam el egy-két verset, vagy épp tanultam. A felső folyosó végén található egy ajtó, amit elég nehéz kinyitni, de én sikeresen megbirkóztam vele * önelégült mosoly *, s az ajtó mögött egy hatalmas zsibongó helyezkedett el, ahol a felsősök lógni szoktak szünetekben. Ahogy beléptem, mindenki rám emelte a tekintetét, s a mellette lévővel kezdtek el sugdolózni. de természetesen ezt már megszoktam, mivel az előző iskolámban is folyton ez volt, de ott a legjobb barátnőm megvédett, vagy én őt, attól függ melyikünk volt éppen bajban.
- Elsa, itt az osztályod. - szólalt meg Tomi, s megállt egy terem ajtajában. Gyorsan odasiettem mellé, bekukkantottam az osztályba, majd Tamásra néztem.
- Ez nekem nem fog menni. - a hasam görcsbe rándult az izgalomtól, és lábaim elkezdtek remegni a feszültségtől.
- Hé, nah, nyugi. Menj be, és ülj le egy üres padba. - arcán egy görbe vonalacska jelent meg. Megölelt, mint ha már 10 éve ismerne, majd elment.
    Mély levegőt vettem, majd bementem az osztályba. Sajnos csak az első sorban volt hely, ezért az egész tantermen végig kellett koslatnom, mire odaértem a szabad padhoz. Levettem a hátamról a táskámat, a padom mellé helyeztem, és elfoglaltam a helyemet. Becsöngettek. Az elkövetkező öt órának az elején ugyan azt a sablonszöveget végig mondtam, ami más szóval a bemutatkozásom akart lenni. Mikor hazaértem anyukám fogadott otthon, és elmeséltem neki az egész napomat, tövétől, hegyéig.

Másfél évvel ezelőtt 

     - Új év, új diákok. - gondoltam magamban, mikor kiderült, hogy új osztálytársakat kapunk. Egy lány volt az. Szőkés-barna hajzata vállaira omlott, és élénken világított a napsütötte tantermünkben. Olyan 165 cm lehetett. Egy rózsaszín kapucnis pulcsit viselt, és egy farmer csőgatyát, nah meg egy Vans csukát. Oldaltáskája fekete volt, melyen kezét pihentette. Látszott rajta, hogy nem az a kedves, jó szívű lány akinek adja magát. 

      Gréti felé fordultam, és odaszóltam neki, hogy ismerje ki a lányt. Ez alatt az egy év alatt elég fontos szerepre találtam új iskolában, de nem a legeslegfontosabbat. Gréti kacsintott egyet, majd intett az újonnan érkező tanuló felé, jelezve, hogy mellette van hely. A diák elfoglalta a helyét Gréta mellett a padban.
       Az első óránk matek volt, ami elég unalmasan és lassan telt. Szünetben kimentem a folyosóra, ahol már vártak rám Tomiék.
- Hallom új csaj jött. Bemutatsz neki? - karolt át Krisztofer, és egy puszit nyomott az arcomra. Felé fordultam és a " vedd le a kezedet rólam " tekintetemet küldtem felé, amit minden egyes szünetben " ajándékba " kap tőlem. Egyből vette a lapot, és egy méter lépett el tőlem.
- Hm, ha nagyon kíváncsi vagy rá épp most jön ki az osztályból. Menj oda hozzá, Sárának hívják. - nevettem el magamat, mikor ránéztem Kriszre aki épp a csajt stírölte. Elég korán kezdi. - Nah, de ne ilyen feltűnően koptasd rajta a szemed. - öklöztem meg a vállát. Ő csak egy " Ühüm, Ühüm "-mel válaszolt, és a lány után eredt.
- Milyen órátok lesz a következő? - kérdezte meg Zsuzsi, aki a másik osztály, hm, úgy mond " úrnője ", és egyben az egyik legjobb barátom is.
- Blee, biosz. Fujj. - grimaszoltam is válaszomhoz, hogy még jobban átérezzék a nyomorom / nyomorunkat, hiszen ki nem állhatjuk a biológiát, főleg már csak azért sem szeretjük, mivel a legarrogánsabb tanárnő tartja az egész világon.
- Sajnálom. Én viszont lépek mert megírom gyorsan a nyelvtan házit, amit tegnap lusta voltam otthon megírni este, mert ment a tv-be a Twilght. Nah puszi - intett egyet nekem az " úrnő ", és már is eltűnt.
     A szünet többi részét már az osztályban töltöttem Grétivel és elmesélt minden a lányról, amit megtudott. Gyorsan elszállt ez a keddi nap is. 14:00-ra értem haza. Felrohantam szobámba, gyorsan megtanultam mindent, vagy is majdnem mindent. Elővettem a laptopomat és elkezdtem skypeolni a volt osztálytársammal. Kiderült, hogy akik legjobban utálták egymást legjobb barátok lettek. De, ezen kívül, rengeteg dolog megváltozott állítólag.

Egy évvel ezelőtt

Ismét új osztálytársat kaptunk. Izabellának hívják. Enyhén hullámos, vöröses haja vakítóan fénylett a nyári napsütésben. Egy " vans " feliratú fehér haspólót és egy rövid gatyát viselt, miközben a part felé sétáltunk hogy megnézzük a hatalmas kivetítőn a VB-t. 5 perc alatt odaértünk, és helyet foglaltunk egy padon. Pár srác megbámult minket, de mi csak nagyot nevettünk ezen. Hamar el is kezdődött a meccs. Már csak arra emlékszem, hogy Brazilia játszott, méghozzá elég jól, mert nyertek is. Minden egyes gólnál, amit a Brazilok rúgtak, felálltunk a pad tetejére, és ordibáltuk, hogy "Góóól". Ilyenkor persze mindenki minket nézett, de mi ezt figyelmen kívül hagytuk. Pár barátunk is csatlakozott hozzánk, és az utána következő 1-2 meccset is így néztük végig.