Első rész: Akkor megjelent...

     - Hol van már a hajlakk? - rohantam át harmadszor is a fürdő polcait szememmel, mire megtaláltam a hajfixálót. Szemeimet letakartam, majd a frissen göndörített fürtjeimre fújtam a flakon egy tartalmát. - Fujj, ez belement a számba?! - köpködtem ki a számból a kellemetlen ízű "folyadékot", vagy minek is nevezik. Ránézek telefonom kijelzőjére, amely már 16:32-t mutat. Gyorsan fújtam még egy adag lakkot barna hajzuhatagomra, majd szépen beigazítottam, és olyan gyorsan át sprinteltem a szobámba, amilyen gyorsan még atlétika versenyen se futok. A hatalmas hófehér szekrényem fölém magasodott. A tolóajtóját óvatosan eltoltam, s a vállfáról szinte már-már letépkedtem az összes kedvenc, stílusos ruhámat. Három szettet raktam össze. Mindegyiket külön-külön felpróbáltam és lefotóztam a tükörben, majd elküldtem Bellának, hogy segítsen választani. Ő a másodikat választotta, ami egy fekete szoknya, farmerdzseki és egy fehér feliratos pólóból, és egy Vans cipőből állt.
     Egy puszit nyomtam apukám borostás arcára, s már indultam is. Telefonom szokás szerint a kezemben helyezkedett el. Az első utca végére érve a készülékem megrezzent. "Új üzenet" ikonra nyomtam rá, és megnyitva azt, ez fogadott: "Fordulj meg". Nem tagadom, eléggé meglepődtem. Egy hatalmas sóhaj kíséretében fordultam sarkon, és Boti néztem farkasszemet.
- Megijesztettél. - nevettem el magamat, mire ő szorosan átölelt. - Miért? - a szívem hevesen kezdett el verni, lábaim remegtek, s gondolataim össze vissza cikáztak. Ő nem szokott csak így megölelni. Nem. Ha megölel, annak mindig van oka. De most nem volt. Vagy még is?
- Hát, mert... csak. - engedett el az ölelésből. Éreztem, ahogy arcom elpirult. Botond csak mosolygott. - Szerintem menjünk, mert még a végén nem érünk oda 6-ra. - tanácsolta.
     Amikor a Fő téren mentünk át, az a rengeteg "tömeggyártású", cigiző, piáló gyerek sorra vágott át előttünk deszkáikkal, vagy épp a bmx-eikkel. Pár percen belül már a Városi strand előtt voltunk. Még mindig, csak ketten.
- Többiek? - kérdeztem a mellettem álló Botit.
- Nem tudom. - motyogta halkan. Az eddigi röhögéseinket, most inkább a kínos csönd váltotta fel. - Nah itt van Tomi - állt fel a földről, s odament hozzá lepacsizni.
- Már meg se ölelsz? - kezeit ölbe tette, és durcis arcot vágott, s megfordult. Halkan felálltam, és odafutottam hozzá és még a szuszt is kiszorítottam belőle. Boti csak csöndben nézett minket. Pár percen belül a többiek is megérkeztek.

Már este 8 óra. Anyum már biztos hazaért munkából (hiszen 19:30-ig dolgozik) és halálra aggódja magát.
- Nah srácok én szerintem indulok. - köszöntem el a haveroktól, és Tomit ismét csak megöleltem. A nap már a hegyek mögé búj, s csak pár, kósza napsugár látszódott, az eddig türkiz égbolton. A hűvös, enyhe nyári szellő játszadozott barna fürtjeimmel. A park óriási platánfái között kevés fény szűrődött be. Hirtelen Boti jelent meg mellettem.
- Megyünk együtt haza? - s leült a pár méterre tőlünk lévő padra, és úgy lihegett mint aki egy maratont futott volna.
- Aha, de te meg miért lihegsz ennyire? - foglaltam el a maradék helyet mellette.
- Mert a partról futottam utánad. - röhögte el magát.
- De miért? - néztem rá kérdően. Nem mondott semmit. Egy ideig néma csönd uralkodott, csak a fő úton haladó autók motorzaját, és a madarak csiripelését lehetett hallani. De egyszer csak megszólalt.
- Figyu, - köszörülte meg a torkát - Valamit szeretnék mondani. - arcán látszódott a rémültség, és az, hogy valami miatt elég ideges.
- Mondd! - felé fordultam, s a halvány, tengerkék szembogarai az én tekintetemet fürkészte.
- Tetszik egy lány, de nem tudom, hogy mondjam el neki. - jelentette ki. Abban a pillanatban, megtudtam volna ölni azt a lányt, aki betetszett Botinak. Tudom, tudom elég nyálas meg minden, de ez van.
- Szerintem, ne mondd, hanem inkább cselekedj. Hiszen a szó elszáll, a cselekmény örök. Úr isten, ez de hülyén hangzott. Bocs, azt sem tudom mit beszélek, mert...- a mondat felénél, egy lágy csókot nyomott nyakamra. Ajkai puhák voltak. Testemben megállt folyni a vér, szívem majd kiugrott a helyéről s kirázott a hideg. Már nem kérdeztem, hogy miért, csak ültem, s magam elé bámultam. Alig bírtam magam visszafogni, hogy ne rohanjam körbe az egész parkot. - Szóval...
- Szóval, szerelmes vagyok beléd, amióta idejöttél. - ujjait enyémekkel kulcsolta össze, és akkor megjelent Bella.